Megkezdte tevékenységét a Derkovitson a West Iron Security (képekkel)

Éppen ideje volt már, hogy történjen valami a Derkovitson. Gondolok itt a közrendre és az egyre inkább elszaporodó, az Isten tudja, hogy honnan idekerült hajléktalanokra. Főleg a jó idő beköszönte miatt is, hiszen megszokhattuk már sajnos, hogy ilyenkor estétől hajnalig áll a bál és megy az üvöltözés az utcákon.


A West Iron Security a Domusnál

Ennek most úgy tűnik egyszer és mindenkorra vége. A West Iron Security munkatársai, mint városőrség, járőrszolgálatot teljesítenek a Derkovitson. Jelenleg minden este 6 órától reggel 6 óráig róják az utcákat. Ha kell gépjárművel, és ha kell gyalogosan is, betérve az eldugott helyekre.

Figyelmeztetik a közterületen alkoholt fogyasztókat, pontosabban a lerakatok mellett magukat matt részegre ivókat és mindent összevizelőket, hogy ezt Szombathelyen rendelet tiltja. Persze nyomatékosan és ennek meg is van a hatása. A Vácin és a Szűrcsapón is kezdenek eltünedezni, főleg 6 után, mikor indul a szolgálat.


Ivászat fényes nappal a Szűrcsapó utcai bolt bejáratánál és az intézkedés

Szúrópróbaszerűen néha nappal is bevillannak a fiúk, és ha már messziről meglátják őket, akkor húznak, mint a vadlibák. Ezért lenne érdemes a későbbiekben bővíteni a járőrözést és kiterjeszteni nappalra is, 24 órás szolgálatként.


Munka helyett itt vedelnek, ennek mostantól vége

Ez még a jövő, de ha lesznek eredmények mindenképpen megfontolandó. Egyelőre még nincsen iroda, mert a tervezett hely bérlése meghiúsult. Aki segíteni tud ez ügyben, kérjük, keresse meg őket a cikk alján megtalálható elérhetőségek valamelyikén.

A Domusról és a környéken uralkodó áldatlan állapotokról már írtunk korábban. Ez a hely kiemelten szerepel az általuk fokozottan ellenőrzött területek között.

Ilyen alakok szállták meg a Domust és senki nem tett semmit

Néhány nappal ezelőtt, egy napközben végrehajtott szúrópróbaszerű ellenőrzés során ismét tökrészegen, a járókelők között fetrengve találták  az itt tanyát vert  hajléktalanokat. Amelyik még bírt járni, az a megérkezésükkor azonnal kereket oldott. Felszólították őket, hogy keljenek fel a földről és a padokról. Mielőtt azonban elhagyatták volna velük a helyet, a butikosok, az árusok és a járókelők nagy tetszésnyilvánítása közepette összeszedették velük a szemetet, sőt még egy kanna vizet is kértek a szomszédos üzletből és feltakarították az aszfalton bűzölgő, kiömlött kannás bort.

Ezek csupán a kezdeti lépések, de bízunk benne, hogy a Derkovitson kialakult áldatlan állapotoknak nemsokára vége szakad.

Kérjük önöket, hogy mindannyiunk közös érdekében segítsék a munkájukat. Amennyiben kérdése, kérése esetleg javaslata van, az alábbi elérhetőségek valamelyikén keresse őket.

Telefon: (06) 30/857-7416

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.


Kálti Márk
VasiHazafi.hu

 

Mi a véleményed a francia Idegenlégióról?